Az történt, hogy elfogyott az időm. A keddről valószínűleg egészen januárig. Úgyhogy, gondolom, maradjunk annyiban, hogy a Jegyzetek rovat szerdára kerül. Ami viszont ezen a héten ugyancsak telített volt, szóval a bejegyzés átkerült mára. Jövő héttől, ha minden jól megy újból szerdán lesz. Netán valami olyan napon, amiről még nem is tudom, hogy létezik. Na mindegy.
Jegyzetek II
Móricz Zsigmond körtér. Illetve körte, ahogy mostanság a lekapart feliratok jelzik. Villamosról le, villamosra fel. Közte úgy kétszáz méter séta. Balra tízéves-forma cigánygyerek tangóharmonikázik. Hoppá. Fülhallgató kivesz: a zene szar, a gyerek tehetséges. Érdekes egy hely ez a világ, nemde? Másik családba születik, lehet, hogy világhírű Isten tudja mi lesz belőle, így viszont a Móriczon tangóharmonikázik, majd leírja az előre jósolható életutat. Tízévesen saccperkábé deklarálva van az élete. Ijesztő.
Közben eszembe jutnak az esetek, amikor találkoztam úgy élőben ezzel a szubkultúrával, amit magyar cigányságnak hívunk. Így visszagondolva nem is olyan rossz emlékek ezek. Legalábbis azok, amik megmaradtak. Persze raboltak már ki is, de volt, hogy a Duna Plaza mögötti parkolóban forgalmi vizsgáról jövet a távcsövet áruló 120 kilós roma megkérdezte, hogy tudok-e adni egy zsebkendőt.
- Nem - válaszoltam -, bocsi.
- Vizsgázni voltál? - kérdezte, miután rám nézett - Megbuktattak?
- Ja.
-A kurva anyjukat... - és valahogy úgy érződött, hogy tényleg zavarja, hogy engem megbuktattak. Fura. Valószínűleg van abban valami, hogy a szegények figyelnek egymásra.
Máskor egy parkban ülve jött oda négyünkhöz egy tizenhat éves cigánygyerek, hogy adjunk cigit. Három volt és egy aktív dohányos ült a társaságban, az meg nem akart adni, úgyhogy percek múlva olyan irányba terelődött a téma, hogy ő most rögtön meg fog szurkálni mindenkit. Tájékoztatva lett, hogy ezzel a stílussal sőt még nem fog kapni. Úgy öt perc múlva arról beszélgettünk vele, hogy kickboxol, majd egyszer szeretne érettségizni, meg ilyenek. Tíz perc múlva ő bizonygatta, hogy nincs nála kés. Fura.
Nincs az érzésre jobb szó: fura. Fura, hogy önhibájukon kívül miképp tudnak alakulni emberi sorsok. Fura elismerni, hogy szerencséd volt a születéseddel. Fura, hogy Budapest még mindig ennyire távol van a nyugati sterilitástól. Fura, hogy valahogy ezt nem tartom problémának. Mégis jobb, ha "látjuk", mint ha "tudunk róla".
Hoppá. Indul a villamos. Zene vissza.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2008.10.01. 23:10:08