Utálom, ha összemossák a fogalmakat, jellegre, fajtára való tekintet nélkül. Utálom, ha a tanultat összemossák a sznobbal, a cigányt a tolvajjal, a magyart a nemzetieskedővel, a szépet a giccsel és még sok ezer dolgot. Néha magam is meglepődöm, mikor arra gondolok, hogy mikor azt kérdezné tőlem valaki, hogy mit is szeretek, alig pár dolgot tudnék felsorolni, aztán jönne a fejvakarás, miközben megállás nélkül tudnám sorolni azokat a dolgokat, amiket végtelenül utálok.
És akkor jöjjön is az egyik eleme a listának.
Utálom, mikor a lakóhelyemet, Budapest székesfőváros második kerületét összemossák az újgazdagokkal, a sikkasztókkal, nem utolsó sorban a politikai elitünkkel és még ezer olyan fogalommal, amivel azért mégsem kéne.
Újból nem azért, mert az indukció nem erre a következtetésre vezetné az értelmes embert, teszem azt: tényleg sok errefele az újgazdag meg egyéb kifejezetten nehezen viselhető állatfaj - kedves miniszterelnökünk is itt tengeti napjait -, hanem azért, mert az indukció az esetek jelentős többségében általánosításba csap át, az meg nem fasza dolog.
A dolgok úgy állnak, hogy sokan a társadalom aljáról úgy gondolják, hogy becsületesen nem lehet a budai hegyekbe költözni. Ez az elmélet megint odáig áll meg, hogy akiket a híradóból jól ismerünk és itt laknak, azok tényleg nem ilyesféle módon kerültek ide. Azt viszont badarság, illetve elvakultság lenne állítani, hogy ne lehetne Magyarországon és újabban tágabb hazánkban, Európában becsületesen sok pénzt keresni. Megvannak a maga feltételei (ész, tehetség, esetleg diploma), de azért lehetséges. És az emberek nagy többsége így költözik ide, illetve hasonló helyekre.
És akkor egy pillanatig időzzünk el ott, hogy miért is vannak olyan helyek ahova az emberek szívesen költöznek. Egyrészről azért, mert az ország bizonyos részein nagyon szar lenni. Másrészről azért, mert aki elkerül ilyen helyre, az szeretne vigyázni a környezetére és ezt az életérzést jórészt a gyerekeibe is beleneveli. Ezért néznek ki ezek a helyek úgy, ahogy. A valamennyire normális gondolkodású, lassan kimondhatom: polgári neveltetésű emberek miatt. Még mindig nem a sznobokról, újgazdagokról, politikusokról beszélek, ugyanis ők általában autón közlekednek a világ és az otthonuk közt (boltba meg küldenek mást) és így nem nagyon lehet velük találkozni. Ugyanakkor van egy-két tipikus jelenség, amit érdemesnek tartok lejegyzésre, hogy érzékeltessem, hogy azért errefele a gondolkodás elüt a pesti "átlagtól".
A buszmegállóban cigarettázó emberek rendszerint elmennek a csikktartóig, mikor az említett hangulatjavító elfogyasztásával végeztek.
A buszon nincsenek álló nyugdíjasok. Minap a Batthyányi térről utaztam haza és a Mechwart-ligetnél nagyon sok öreg szeretett volna felszállni, miközben a busz tömve volt fiatalokkal. Mikor a busz kinyitotta az ajtajait szinte egyszerre húszan szólaltunk meg, hogy: "tessék leülni!" .
A zebráknál rendszeresen megállnak az autók. Gondolkodtam azon, hogy német minta alapján én is videózok egy pár percet felénk, lássák a népek: nálunk is van ilyen.
Az előzőekből következik, hogy itt fenn nem szokásunk idegbajt kapni, ha hozzánk szól egy idegen, illetve normálisan is tudunk kommunikálni a másikkal.
Most pedig következzék két környékre jellemző történet, ami velem esett meg. Az első elég poros már, a másik tegnap történt.
Előbbi, ha eszembe jut néhanap még mindig mosolyra fakaszt. Történt ugyanis, hogy igencsak ittasan úgy döntöttem, hogy az utolsó buszommal hazamegyek fél tizenkettőkor. Tegyük hozzá, hogy nálam az ittasság azt jelenti, hogy hülyén nézek ki, meg nehezen találom az egyensúlyom, mást nem nagyon. A buszon egy szem ülőhely nem volt, úgyhogy úgy döntöttem, hogy a középen levő babakocsi tartónál próbálom kivészelni a dolgot hazáig. A második megálló környékén az egyik ülő nyugdíjas néni felállt és rám parancsolt, hogy üljek le a helyére, mert így rosszul leszek. Úgy egy percig volt lehetőségem ellenkezni, ugyanis utána elunta és belelökött az ülésbe. Másnap igen hálás voltam ezért.
A második, mint már említettem tegnap történt velem. Úgy tíz óra tájt a Városmajori parkban (kötekedőknek: igen, ez már tizenkettedik kerület) beszélgettem egy ismerősömmel, mikor arra jött az esti rendőrjárőr. Szépen megkérdezték, hogy minden rendbe van-e, hallottunk-e hangoskodást, nem voltak-e errefele kötekedő hajléktalanok? Mondtam, hogy hangokat ugyan hallottam balról, de más gond nincs. Szép éjszakát kívántak, majd elmentek megnézni, hogy mi is van ott balra. Nem egy olyan nagy húzás ez a történet sem, de aki gyakran szorul a rendőrségre, tudja, hogy máshol, hogy szokásuk viselkedni. Tegyük hozzá, hogy biztos van rajtuk nyomás, hiba esetén bármikor belekeveredhet valami fejes hozzátartozója a történetbe, az pedig nem tenne nekik jót, ugyebár.
Mindenkinek megvannak a maga körei, amelyekhez kötődik. Család, falu, netán város, haza és még amit választ magának. Illetve hát manapság hajlamosak az emberek az eredeti, szűk listáról is kihúzni dolgokat. Nekem nagyon fontos kötődéseim vannak a kerületemhez. Itt nevelkedtem, itt élek, szeretek itt lenni, próbálok vigyázni rá. Ez a kis írás egyfajta újraértelmezése volna a lokálpatriotizmus fogalmának. Fogalmi szinten igyekeztem megtisztítani szűkebb környezetemet olyasmiktől, amelyeket nem tartok ahhoz kapcsolhatónak. Hogy sikerrel jártam-e, nem tudom. Kamaszkoromban, mikor minden kocsmába bementem egy bizonyos sör ár alatt sokszor éreztem gáznak elmondani, hogy hol is lakom. Manapság egyre inkább büszke vagyok rá. A cikk írása közben, valami olyan hangulat fogott el, mint mikor külföldön kérdezik az embert, hogy aztán hová valósi is, és mikor a válasz hallatán a másik csak bólogat, netán megkérdezi, hogy: "mégis mennyire szar ott?", hirtelen kitör az emberből a büszkeség és elkezdi sorolni az ezeréves történelmet, a Szent királyokat, hogy mi védtük meg a nyugatot a töröktől és persze Trianont meg a Nobel-díjasainkat...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
shenk 2008.07.01. 22:31:14
Születésem után pár évig Aquincumban laktunk, aztán 12-13 évig falun, majd 3 éve megint Budapesten, először IX., majd most XIII. kerületben. Egyik sem olyan hűdejó környék. Ugyan én ritkán járok Budán, de tényleg ég és föld a különbség mondjuk a II. és XII., valamint a XIII. kerület között. Előbbiek javára. Pont nemrég írtam én is hasonlót, csak én kicsit negatívabb hangulatban.
Egyébként mostanában, mikor azon gondolkodom, hogy pár éve múlva hová lenne jó költözni, fővárosi kerületeket nem igen veszek számításba:( Szomorú, hogy a fővárosból menekülnek az emberek.
ekkerjoz 2008.07.03. 08:24:13
Viszont:
azok az emberek, akik megdolgoztak a pénzükért, nem a fáról szedték, a mai napig felhívnak, ha valamilyen gondjuk van a házzal, de akkor is, ha csak eszükbe jutok. Azok a szomszédok, akik mellett a nagy, poros, zajos építkezések zajlottak, most a blogon üzennek, hogy emlékszünk-e egymásra. Annak idején mindenkit végigjártam, szólni, mikor kezdünk, mikor végzünk, és amiért elviseltek, sok esetben kisebb burkoló, lakatos munkákat egy jó szóért megcsináltunk, a jó szomszédság reményében. Persze az új lakók le sem szarták a régieket.
Az viszont érdekes, lecserélődtek a díszpintyek, ahogy kikoptak a politikából, úgy tűnnek a környékről el, és a helyükre értelmes, munkájukból élők kerülnek. Legalábbis ezt mondják a régi őslakók.
Nekem tetszik a II. kerület, vannak kis zugok, ahol nem nyomult az ízléstelenség, megmaradt a Bauhaus, maradtak polgári házak, terek, közösségi helyek. Máriaremetét különösen kedvelem, nemcsak azért, mert barátaim élnek arra, hanem mert szinte kisvárosiasan nyugodt, békés környék.
Van (illetve lassan volt) egy lakásom a XIII. kerületben, a Pozsonyi úton, a Szent IStván park mellett, ott is normális szomszédok laknak.
Van abban valami, ahogy tudásából, munkájából, tehetségéből élő polgár szereti a szép környezetet, és tényleg látszik a műveltség, emberség rajtuk. Viszont a törekvő, taposó stílus is felért oda egy időben, remélem ez a múlté.
Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2008.07.03. 17:07:59
Jó vidékek ezek, hiszen jórészt a két háború közötti középosztály és annak maradványa, illetve utódai éltek-élnek ezekben a kerületekben zömmel. És örülök annak, hogy ebben a "szórásban" szocializálódtam, ugyanis láttam még az utcán sétálni úriembereket, polgárokat, úrinőket, stb. Ez most lehet hogy nagyon sznob dumának tűnik a részemről, pedig csak arról van szó, hogy a mai, tökéletesen elprolisodó Budapesten ezek a kerületek igenis szigeteket jelentenek, még a gyökér nagyképű újgazdagok ellenére is, akik előszeretettel támadnak be a hetvenes évek óta a budai részekre.
Jelenleg a Műegyetem környékén lakom, mely szintén jó vidék volt régen, de manapság egyre suttyóbb emberanyag téblából, bolyong errefelé is.
Ergo: kis családommal lassan menekülőre fogjuk. Vagy visszamegyünk a Tabán környékére, vagy ami egyre valószínübb, elkotródunk Budapestről vagy a Zsámbéki medencébe, vagy a Dunakanyar irányába.
Csak nekem ez az aglomerációs dolog is teljességgel hamis élet, úgyhogy akor már bort kéne csinálni, vagy sajtot. Vagy majorannát termeszteni. :-)
inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2008.07.31. 23:25:35
Második kerületi őslakos szól - de kár, hogy későn értem ide. Itt nőttem fel, ebben az érdekes kerületben. Mert valóban az. Először, a kitelepítettek helyére költöztek a vezető személyiségek ".Természetesen kompllett bútorozott lakásokba, és nem szégyeltek háztartási alkalmazottat tartani. Ismertem nem is egyet. A villák keritéseit zöld bádoggal takarták be, az utcán megállni nem lehetett, a rendőr tovább zavart, ha a cipófűzómet akartam megkötni. Kedvelt helye volt a betörőknek, és a vetkőztetőknek. Különösen a Városmajor. Apám, aki lelkész volt, gyakran magával vitt ha beteget ment látogatni, esetleg úrvacsorát adni. Az úriember szónak ebben az időben még volt értelme.Az úriasszonymak meg pláne. Talán még többet jelentett.
Érdekes összeállitást lehetne készíteni, ki mindenki lakott az utóbbi kb ötven évben ebben a kerületben. Nekem például szomszédom volt az Apró család. A Tónival egy osztályba jártam,stb. Roppant elegyes társaság jönne össze. A legérdekeseb, ahogy megtartották a távolságot. Voltak próbálkozások, pl. zongorára taníttattak egyes ávós leszármazottakat. Kedvenc időtöltésünk volt a labdaszedés a Vasas pályán. Amíg volt aki teniszezni merjen.
Abba hagyom mert most messze vagyok a kerülettől és csak hétvégeken járok haza.Kicsit fáj.
Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2008.08.01. 08:22:04
közvetlenül a Pasaréti tér fölötti első kanyarban, a katolikus templom fölött volt egy ilyen zöld bádoggal eltakart nagyon szép kertes ház. Talán hét-nyolc éve került le ez az ótvar takarás arról a kerítésről.
Amúgy ezekről az elvtárs gyerekekről anyám is sokat mesélt, hiszen abban az utcában, ahol ő lakott nagyszüleimmel, oda is "beszállásoltak" egynéhányat. Meg azért a Törökvészi úti suliba is járt egy pár ilyen csemete.
ekkerjoz 2008.08.02. 13:46:35
Normális politikust nem kellene védeni...
Ati77 2009.09.10. 00:43:14
Norc.hu-n meg lehet nézni, ott posztol a rendőr az északi oldalán.
Tüntetések alkalmával gépfegyveres rendőröket is kirendelnek.