Másik Magyarország

Avagy egy kommentem másolata egy posztból

Amúgy, miért életképtelen a magyar rendszer:

Azért, mert a magyar modell bukás, gyakorlatilag minden értelemben. Az állam hatalmasra nőtt, irtózatos az adóteher, magára az államra rengeteget költünk, emellett az állami újraelosztás is nagy. Szar a magyar oktatás, egyszerűen nem képes arra, hogy a társadalom kasztosodását ellensúlyozza, az ingyenes "világszínvonalú" felsőoktatás pedig körülbelül arra jó, hogy akik amúgy ki tudnának fizetni egy diplomát azok ezt ingyen megtehessék, miközben a valóban szegények már általános iskolában kihullanak a rendszerből. Emellett a maga 72 egyetemével és főiskolájával elbassza az emberek adóját arra, hogy rengetegen teljes mértékben piacképtelen tudást szerezzenek, majd sok évnyi egyetemen töltött idő után (addig nem dolgozik), munkanélküli legyen. Közben az egészségügyből elmenekül mindenki, mivel jó szakember ezek mellett a feltételek mellett, teljesen jogosan nem dolgozik, de azért fent kell tartani a látszatát, hogy ingyenes az egészségügy, örüljön a paraszt. Az már mellékes, hogy, ha azt akarja az ember, hogy foglalkozzanak is vele, akkor fizet mint a kis-angyal, persze feketén, és megint az jár jól, akinek erre is maradt pénze, de mindegy. Közben pedig eladósodtunk és leginkább állami szinten.

És még sorolhatnám....

Mi erre a normális válasz?

Sürgősen elfogadni a piacgazdaság törvényeit és ennek megfelelően átalakítani a rendszert. Az oktatást újra-szervezni, arra tekintettel, hogy a lehető legjobban felzárkóztassa a leszakadó csoportokat, és itt az óvoda-általános iskola a leglényegesebb és a felsőoktatás a leglényegtelenebb! A felsőoktatást azonnal átalakítani ösztöndíjrendszerűvé, ahol a piacképes szakmák és a leendő állami alkalmazottak képzései (tanárok, orvosok) magasabb állami támogatással bírnak, a piacképtelen, telített szakmákat csak kis mértékben támogatni (pár, kiemelkedően jól tanuló diák). Az egyetemeket kötelezni kell arra, hogy cégekkel együttműködve kutassanak és ebbe a hallgatóság minél nagyobb részét bevonják, ezzel párhuzamosan a MTA kilencven százalékát el kell törölni és sóval behinteni. Azt a maradék pár osztályt, ahol fel tudnak mutatni valamilyen (világszintű) tudományos eredményt az elmúlt húsz évből, azokat megtartani. Az egészségügy finanszírozását újra kell tervezni, akár magánbiztosítós rendszerben, akár pedig állami rendszerben, de úgy, hogy a befizetett pénzzel arányos ellátást kapjon az ember, teszem azt, aki önszántából többet akar befizetni, arra rövidebb várólisták vonatkozzanak, vehesse igénybe a VIP-termeket stb. ezek ma ugyanígy működnek, csak a pénz zsebbe folyik. Az állami szerepvállalást a minimumra kell csökkenteni, és az egyenlő esélyek biztosítását kitűzni, ezt pedig határozottan védeni, azzal szemben, hogy ma mindenkinek a nyomorát finanszírozza az állam, de kitörési lehetőséget nem hagy.

Most, hogy ezeket felsoroltam, nézzük meg, hogy mit kíván a magyar szavazó a fentebb felsorolt problémákra:

Még több ingyenességet! Még több állami segítséget! Még inkább ingyenes egészségügyet és felsőoktatást!

Na ezért nem lépünk semerre. Mert képtelenek vagyunk kilépni a szocializmusból. Mert a magyar-modell nem működik, ellenben mi csak abban vagyunk hajlandóak élni.

Volt ez a Kertész Ákos szöveg a napokban, idézni nem érdemes, akit érdekel, az megtalálja.

Néha olybá tűnik, mintha a magyar baloldal, illetve azok támogatói mind valami elcseszett Ady Endre imitátor verseny lelkes résztvevői lennének, a szépre való érzék és az építő jellegű kritika teljes mellőzésével. Itt nincs cél, nem fúj senki ébresztőt, nincs ferde tükör.

Beszólni a magyaroknak, jelentsen az bármit is: ezzel már beteljesítették küldetésüket.

Rég bevett szokás ez nálunk és nem csak az értelmiségnél. Mindenki ismeri őt: akit kéjes öröm tölt el, mikor barbár hordát kiálthat népére, mikor szemükre hányhatja a rablóhadjáratokat, a fasizmust, a kisebbségek elnyomását, az Orbán-kormányt. Egyenesen könyörögve esdekel azon volt kisebbségeink előtt, akik a barbár magyarokat európaivá akarják tenni, mondjuk a nyelvük betiltásával, és vigyorogva Uhorskózza le a Magyar Királyságot.

Nem véletlenül alakult úgy a megfogalmazás, ahogy. Ugyanis ő nem tekinti magát közibük valónak. Felsőbbrendűnek, európainak tartja magát. A józan ész hangja, az elállatiasodott, fasizálódó Magyarországon.

Ő csak magyarul beszél, de ha van rá mód még azért is elnézést kér.

Itt él köztünk, de szépet nem lát.

Hát ilyen az európai magyar: öngyűlölő, paranoid elmebeteg, aki a fasizmus elleni szent harcában fasisztává válik... Legalábbis, ha sokáig képesek ezt a látszatot fenntartani, akkor biztosan.

Ők csak a magyar ugar igaz gyermekei, kik csak egymás ellen acsarkodva tudnak létezni. Kiknek sosincs céljuk, csak igazuk. Kik inkább látnák lángokban az országot, csak az ellenség pusztuljon.

Olyan messze van tőlük Európa, hogy észre se veszik, hogy benne élnek.

Ilyen későbbiekben nem fordulhat elő - mondta Pintér. Vámosok, rendőrök, tisztiorvosi szolgálat és katasztrófavédelmisek közösen fognak ellenőrzéssorozatot indítani. "Rendet szeretnénk csinálni, be kell tartatni a jogszabályokat"

Ebben az országban mindig, állandóan ez történik.

Egyszer csak kifolyik a hazai mutyi-kultúrából, az állami nemtörődömségből, a vállalkozói profitmaximalizálásból és a közös korrupcióból a rögvalóság, és bekövetkezik a katasztrófa. A devecseri vörösiszap-ár után is kiderült, hogy műholdképek alapján kimutatható: évek óta süllyed a gát, de az üzembentartót nem érdekelte, az állami felügyeletnek pedig "nem tűnt fel".

Ami a szórakozóhelyeket illeti: Budapesten hemzsegnek az olyan helyek, ahol pincékbe, kevés menekülési útvonallal, rengeteg embert zsúfoltatnak be egy pénteki, vagy szombati buli alkalmával. Mintapéldája például a régi Morrison’s 2, ahol egy darab bejárat volt egy pincerendszerre, szűk átjárókkal, eldugott termekkel. Egy kisebb tűz már biztos emberéleteket követelt volna. Ez azóta is így van, csak már bővült, így talán valamennyire eloszlik a tömeg.

A tűzoltóság, vagy az önkormányzat minden hétvégén milliókra büntethette volna ezeket a helyeket, de sosem foglalkoztak vele, valamiért. Az persze elképzelhetetlen, hogy egy borítékkal elsimították volna ezeket az apró problémákat...

Az, hogy most történt egy olyan ügy, hogy egy amúgy nyilvántartásba nem vett szórakozóhely tulajdonosa kötött egy szerződést egy huszonegy éves gyerekkel arról, hogy bérbe adja ezt a helyet, egy tömegrendezvények, majd miután annak a kapacitását jóval meghaladták, emberek haltak meg, ennek a hozzáállásnak az eredménye.

Ezerszámra fordultak elő ilyen és ehhez hasonlatos ügyek a múltban, kerültek emberek életveszélyes helyzetbe, mert a hazai környezetben ezt így szokták intézni.

Mindig be kell következnie valaminek ahhoz, hogy egy adott területet felülvizsgáljanak.

Arról viszont senki se beszél, hogy az állami felügyelet sorra mond csődöt.

Legközelebb majd más területen következik be a katasztrófa.

Úgy fest Magyarországon az ellenzék dolga hülyének lenni, a kormánynak meg ráeszmélnie a dolgok állására. Bizonyítja ezt a szocik féle öt-perccel-a-választás-után-már-ingyenbékávét-akarunk-terv, a Fidesz négyéves ellenkezése mindenféle megszorítással (amik amúgy jórészt elhibázottak és elkapkodottak voltak) a nem-lesz-gázáremelés-jelenség, az öszödi-beszéd, meg sok minden egyéb, de nem tízoldalasra terveztem ezt a posztot.

No, de most épp hol vagyunk?

Ott kérem, hogy nagyjából két évvel ezelőtt már elkezdték megírni, hogy, ha a Fidesz folytatja az eddigi retorikáját az azonnali adócsökkentésről, szociális biztonságról, kolbászkerítésről, akkor ebből választási győzelem után egyetlen kiútjuk lesz: a nem-láttuk-hogy-ekkora-bajban-van-az-államkassza-kártya.

Hát basszátok meg gyerekek, két éve, két éve erről beszélnek. Komolyan nem bírtatok semmi jobbat kitalálni?! Mekkora cinizmus kell már ahhoz, hogy pontosan azt, amire mindenki számít, egy az egyben mondjátok bele a médiába?

Abba bele se mennék, hogy amennyiben ezt mondják, akkor vagy a Fidesz kibaszottul inkompetens, hogy nem láttak bele a gazdaság helyzetébe, vagy szimplán hazudtak, mert teljesen mellékes: nem ezért szavaztunk rájuk.

Azért szavaztunk rájuk, mert untuk a szocik szerencsétlenkedését, elkúrását, lopását, az egészet, úgy ahogy van.

Az, hogy az ország helyzetét Görögországéval hasonlítsák össze, hát az több mint öngól, az életveszélyes. Az, hogy olyasmit, ami előre várható volt, egy az egyben belemondjanak a médiába az cinizmus. Az, hogy kétéves válságtervet állítsanak fel, az cinizmus és pont úgy hangzik, mint négy éve Gyurcsány beszéde.

Gyerekek, mióta készültök erre? Komolyan ennyi tervetek volt?!

Ja, és megmondtam:

http://masikmagyarorszag.blog.hu/2009/03/23/az_elorehozott_valasztas_nem_lehetoseg

Utóirat: 

Félreértés ne essék, nem kezdem el a választást követő harmadik percben temetni a kormányt. Hosszútávon feltehetően jól jártunk. Viszont hadd követeljen már meg az ember fia ennél kicsit jóval több felkészültséget, könyörgöm.

Megingott a politikai piac. A két rendszerváltó párt gyakorlatilag lenullázta magát, halálos ágyukon még megölelték egymást, utoljára. Két új párt is minden bizonnyal bekerül a Parlamentbe. Instabil ez az egész, és jó volna, ha ez tudatosodna a régi résztvevőkben.

Az most mellékes, hogy holnap az MSZP mekkora pofont fog kapni, a baloldalon már megjelent egy váltópárt, amely később még felvállalható is lehet, ha végre lesz valami konkrét ideológiájuk is. Ha a volt állampártnak nem sikerül európai, modern baloldallá válnia négy év alatt, lesz helyettesítésük.

A jobboldalon is van egy váltópárt, de az soha nem lesz felvállalható. Márpedig, ha most a Fidesz bukik bele a kormányzásba, emészti fel őket a négyéves kontrapolitika, a népszerűtlen intézkedések, bármi egyéb, és vesztenek - mondjuk harminc százalékot -, akkor nagyon valószínű, hogy a következő választások után Jobbik-kormány alakul.

Ez pedig veszélyes. Az országra, a kultúrára, az Európához való felzárkózásunkra nézve.

Az a baj, hogy a Fidesz nem érzi, mennyire ingatag talajon lavírozik. Négyévnyi kontrázással összeharácsolták maguknak a kétharmadot, de ezek nem szimpátia, hanem kontraszavazatok. Nem szerette meg az ország hirtelen Orbánt, vagy Pintért. Nem is fogja.

Hiába a Fidesz kétharmada, ők is kényszerpályára kerültek az újulás felé. Ha ezt a következő négy évben se fogják fel, az már nem a Fidesznek lesz káros, hanem az országnak.

Persze addig még kialakulhat egy felvállalható jobboldali váltópárt, de, ha rosszul alakulnak a dolgok, akkor nem európai jobboldalra lesz itthon igény, hanem radikalizmusra.

Most egy jó kormányzati ciklus az ország elemi érdeke. Nem lehet töketlenkedni, félrebeszélni, osztogatni, egymásra mutogatni.

A háttérben már ott vicsorog a Balkán és várja, hogy eljöjjön az ideje.

Vannak a politikai alakulatoknak a világ összes táján jól beazonosítható jellemvonásai. Jobb-bal, liberális-autoriter, gazdaságpolitikai mondanivalók, társadalompolitikai mondanivalók, egyebek. Ezek rendszerint valamiféle koherens rendszert képeznek és meghatározzák az adott párt arculatát, várható tetteit. Akarva-akaratlanul tudjuk, hogy mire számíthatunk tőlük.

Az, hogy ezeken a tengelyeken milyen gondolkodás, minek minősül az eléggé szilárd alapokon nyugszik, egyértelműen behatárolható ki, hova tartozik. Másik jellemző a politikára úgy általánosságban, hogy egyfajta piacként működik, ahol a kereslethez, kissé lassan is, de igazodik a kínálat, megújulások, bukások, és születések során. Valami ilyesmit látunk mostanság is. A piaci rend helyreállását.

Valahogy mégis furcsállva nézek erre a felhozatalra, ami már átment nem egy korrekción az utóbbi években.

Most tekintsünk el egy pillanatra attól, hogy mi itthon a jobboldal definíciója. Nézzük meg mi is volna úgy nagyvonalakban, globálisan. Nem egy hosszú lista.

Szabad piac. Kevés területbe beleszóló, de ott profin működő állam. Kis állami újraelosztás. Vállalkozóbarát gazdaságpolitika. Gyökerekre építő, kiszámítható kormányzati viselkedés. Szigorú költségvetési politika. Aktívak támogatása.

Lehet azt mondani, hogy ez itthon egészben rossz volna, vagy, hogy csak részei fogadhatók el, de a jobboldal kormányzati szempontból ez. Hofit idézve: Szebbet vártál?

Most nézzük a versenyzőket.

Az MSZP ugye magát egy baloldali pártnak beállító párt, de nagyon nem találja a modern baloldaliságot, valószínűleg soha nem is fogja már és a Kádár-kort megélt mostani nyugdíjasokkal együtt ők is távoznak majd.

A Fidesz identitását tekintve sosem volt konkrétan jobboldali, most éppen egy néppárt, amely rengeteg dolgot beemel a politikájába és ez valahol ki is zárja a karakteres jobboldaliságot.

A Jobbik baloldali, egy turultól nem kerülnek át a skála túloldalára.

Az LMP baloldalinak született, lehet, majd felnőnek és felvállalható baloldal lesz belőlük, de ez jobboldali embert nem érdekel.

Az MDF egy érdekképződmény, illetve ennek durva minősíteni, mert feltételezni kéne, hogy még létezik. Fárasztó volna skálára rakni, mert tíz perc sem kéne nekik, hogy az átellenes felére menjenek, ha ott volna még százezer szavazó.

Az, hogy mi a lehető legértelmesebb, legjobb választás egy európai, modern jobboldali ember számára az nem kérdés.

A kérdés az volna, hogy egy karakteres, jobboldali, konzervatív, nyitott szemléletű pártra tényleg ennyire nincs kereslet, vagy az volna, csak épp a kínálatra várunk?

Ami engem illet, kissé unom, hogy a bal meg a kevésbé bal a választási lehetőség.

Most, hogy mindenki el van foglalva a pazarló hazai intézményeinkkel, korrupt és hozzá nem értő vezetőikkel, szeretném megragadni az alkalmat, hogy véleményt formáljak egy ezeknél sokkal pazarolóbb és bénább szervezetről. 

Úgy hívják, hogy Európai Unió.

Egy semmilyen hosszú távú céllal, tekintéllyel nem rendelkező dologról szeretnék beszélni, amelynek igen régi fennállása alatt alapvető értékekről, kulturális elvárásokról nem sikerült megegyezniük az azt alkotó országoknak. És sajnos nem csak erről. Hadsereg, pénzügy, szervezeti felépítés, igazgatás: mind olyan témák, amelyekben évtizedek alatt nem történt érdemi előrelépés. Közben ötévente választásokat tartunk minden tagországban, milliárdokból, hogy megválasszunk egy testületet, melynek kizárólag tanácsadói hatásköre van.

Minden valamire való hazai (ha van értelme ilyen szóösszetételt használni) és külföldi párt hangoztatja, hogy ez a szervezet már nem gazdasági érdekekről szól, hanem Európa integrációjáról, miközben soha semmiben nem nyilvánított határozott véleményt, vagy bírálta volna felül valamely tagállama hülyeségét, ne adj Isten fegyveresen avatkozott volna be valamely Európát veszélyeztető konfliktusba.

Egy teljes mértékben használhatatlan, újabb vízfej nőtt mindnyájunkra, ami kizárólag az uborka alakjáról tud határozottan megnyilvánulni.

Ez így és ebben a formában egy bohózat.

Pedig nem feltétlen kellene annak lennie.

Szegény hazánkban a csatlakozáskor sokan gondolták úgy - kommunizmus mindörökké -, hogy ezzel a „nacionalizmusnak” vége - még él a fejekben, hogy az "rossz" -, miközben Európa egyetlen esélye a működésre a nacionalizmus kiterjesztése. Az állampolgárok gondolkodásának kell átállnia arra, hogy nem csak országukért felelősek, hanem Európáért is. Ez viszont csak akkor fordulhat elő, ha érdemi eredménye van az európai politizálásnak és tekintélye van az unió hatalmának.

És mi adná meg a tekintélyt? Egyrészről az európai értékek tiszteletben tartása, tartatása, másrészről maga a hatalom, a tagországok belügyeibe való beleszólási lehetőség. Persze, ettől tart minden tagállam, de a mostani rendszernek nincs értelme, nem vezet előre.

Egy olyan Európai közösségnek, amelyben egy tagállam megteheti, hogy minden európai alapelvet figyelmen kívül hagyva a közösség egyik hivatalos nyelvét és ezzel kisebbségének jogait korlátozza, továbbá egy másik tagország elnökét kitiltja, majd mindezt normálisnak, nemzeti érdeknek állítja be, annak nincsen és nem is lesz soha tekintélye.

Leöntötték a vámuniót egy adag ideológiai öntettel és etetik a több százmillió állampolgárral, hogy mi pedig most integrálódunk.

Lófaszt, az nem így néz ki.

Ha valahogy az a beteg ötletünk támadna, hogy kategorizáljuk a magyar társadalmat a politikához való viszonya szerint, ez esetben azt három csoportra oszthatjuk. Politikailag aktívra, érdektelenre, és elvontan politizálókra. Az első jellemzője, hogy van pártja, melyet támogat és saját véleményét azéhoz igazítja, a másodiké az, hogy leszarja az egészet. A harmadik tagjainak valamilyen sajátos elvrendszere van, ennek megfelelően pártja nincs, a hazai politikától elvontan gondolkozik és, ha választania kell, próbál valami átmenetet keresni saját képe és a lehetőségek között, még ha ez rendszerint lehetetlennek is tűnik. Őket gyakran, tévesen a második csoporthoz sorolják, amiatt, mert néha elhagyja a szájukat az a mondat mikor politikára terelődik a szó, hogy: ezekből én nem kérek.

Az emberek ilyesféle megítélésben nagy szerepet játszanak a nyugati demokráciákból átvett lózungok. Ilyenek, hogy az embernek kell, hogy pártja legyen, szavaznia kell, ki kell állnia a véleménye mellett. Félreértés ne essék, mindezek fontosak. Csupán van itt egy kis hiba: nem vagyunk nyugati demokrácia. Mi, mi vagyunk, egy sajátos, semmihez sem hasonlítható kultúra, melyben olyan politikai szereplők és társadalmi elvárások vannak, melyek lehetetlenné teszik azt, hogy ezeket tisztességgel átvegyük, vagy akár értelmezhetővé, értelmes gondolatokká váljanak.

Az úgynevezett aktívan politizálók tábora húsz év után most kezd valamiféle átalakuláson végbemenni, amit egyesek hajnalként, mások a végként aposztrofálnak, talán korai még fejtegetésekbe bocsátkozni, mindenesetre valamit illik megemlíteni az eddigi helyzettel kapcsolatban. Ma nincs olyan parlamenti párt Magyarországon, amely, vagy tetteiben, vagy akár filozófiájában ne ment volna szembe szögesen az eredeti elképzeléseivel. Egyesek ezt később úgy kommunikálták, hogy ők mindig Óceániával álltak hadban, mások párhuzamosan, függetlenül gondolkodtak és cselekedtek.

Vajon tényleg az intelligencia és a felelős gondolkodás netovábbja egy ilyen rendszerben "biztos pártválasztónak" lenni? Vajon program és felépített jövőkép nélküli pártokra szavazni tisztelhető dolog? Vajon "aktívan politizálni" nem a legprimitívebb Kádár-korszakbeli maradvány hazánkban?

Ez utolsó kérdés arra irányul, hogy nem fordulhat-e az elő, hogy sikerült nekünk egy többpárti kádárizmust létrehoznunk? Ahol a párt mindig is úgy gondolta és ahol, a hibákról ők tehetnek?

Érdekes dolgok ezek. Miközben a "nemzeti-radikálisok" "valódi rendszerváltást" követelnek, amin valami olyasmit értenek, hogy mindent csináljanak vissza a harminc évvel ezelőttire, csak elébb fessék be az egészet vörös-ezüstre, addig egyre többen gondolják úgy, hogy amiben most élünk az előző rendszer lehető legjobban megvalósult folytatása, amely abból fakadt, hogy "valódi rendszerváltást" a fene se akart.

Van-e értelme egy ilyen környezetben, annak, mikor egy kocsmai, netán családi beszélgetéskor emberek az alábbiakkal állnak elő?

A - tetszőleges párt - igazából úgy gondolja, hogy most ekképp szerez szavazókat, később meg ezt fogja csinálni.

A - tetszőleges parlamenti képviselő -, haverom apja mondta, hogy nagyon jó terveik vannak és most azért is kell nekik a hatalom, mert...

Lehet, hogy még nincs kidolgozva a programjuk, de legalább jót akarnak.

Lehet még folytatni az ellentmondásokat, mindenesetre fontos lenne valamit tisztázni:

Azzal, hogy valaki állampolgári szinten beszáll a hazai politikába, annak rendszerét elfogadja és támogatja valamely résztvevőjét valódi változást okoz-e? Nem-e éppen "politizálással" helyettesíti társadalmi szerepvállalását? Nem fordulhat az elő, hogy tehetetlenségét, hozzá nem értését bújtatja párt mögé?

Egyáltalában véve Magyarországnak, mint országnak és nekünk, magyaroknak, mint nemzetnek valóban a politikában rejlik a felemelkedés? Valóban ezek a "viták" hozzák meg az elismerést, a fejlődést? Nem lehet, hogy valami sokkal mélyebb válság leple ez az egész?

Ha az ember úgy gondolja, hogy országának, nemzetének hasznára akar válni, az ebbe való beszállással teheti ezt meg, vagy netán ettől eltérően, ennek leváltásával? Vagy esetleg ignorálással, csupán, mert máshol véli a hibát látni?

Amennyiben a nemzet komoly problémáit keressük azok nem a politika területén keresendők, hanem a nemzetben magában. A politika nálunk már mai formájának megalakulásakor egy tünet volt. Üvöltötte az őt választó nemzet krízisét. A dolog sajnálatosabbik fele, hogy a választott elitben annyira nem volt ész, erő és oly szent akarat, hogy ezt a krízist még, ha fel is ismerte, nem megoldani akarta, hanem kihasználni.

Hát valahogy így állunk ezekkel a dolgokkal. A hazájukért, nemzetükért aggódó emberek ellensége nem egy buzogánnyal agyoncsapható valami. Nem olyasmi, ami ellen tüntethetünk, demonstrálhatunk. Nem lehet lemondatni, vagy lámpavasra húzni. Elzavarni, megregulázni még annyira sem.

Itt él köztünk. Az egymással való viselkedésünkben, az életvitelünkben, a gondolkodásunkban, a morálban. Ott lapul a műtőben, a hivatalban, az iskolában, a templomban, a konyhában és a temetőben.

És akkor ezek után?

Sikerült az ORFK vezetésének hosszas gondolkozás után kitalálnia, hogyan oldják meg a rendőrhiányt. Nem, nem fognak magasabb fizetést, jobb munkakörülményeket biztosítani, de még a testület tiszteletét se akarják visszaállítani, van itt ugyanis egy sokkal kézenfekvőbb megoldás: hívjuk vissza a nyugdíjasokat!

Tetszik érteni, azokat az embereket, akik negyven évesen azt mondták, hogy: "Hát akkor nekem ennyi elég volt a szolgálatból, most már inkább hátradőlnék.". Jellemzően azokat az embereket, akik addig se dolgoztak valami fényesen, csak a kiváltságok miatt lettek rendőrök: a hatalom, a biztos állás és a korai nyugdíj miatt. Azokat a rendőröket, akik a szocializmusban tanulták szakmájukat, bőven a szocializmus legszarabb időszakában munkálkodó oktatóiktól. Hogy érthetőbb legyek, most vissza akarják hívni azokat, akiknek a büdös életbe senki nem fogja tudni elmagyarázni, hogy mi is az az alkotmányos rend, meg emberi jogok, meg szolgálati szabályzat.

Édes Istenem, egy ország vár, évek, évtizedek óta, hogy ezek kihaljanak a közéletből, a közösségi felelősségvállalásból annak minden részletében. A rendőrségtől a politikáig.

Ugyanis nem értik a rendszert, nem értik azokat a célokat, amiket, ha a magyar társadalom talán nem is akar elérni, mindenesetre egy valamire való demokratikus államnak céljai lehetnének.

Dől belőlük a meleg húgyszagú kádárizmus.

Életkorom ellenére többször szorultam rendőrre, mint szerettem volna. Ez alapján pontosan kétféle rendőrt ismertem meg: a húszas éveiben járó, bemutatkozó, segítőkész, hivatását komolyan vevő közrendőrt és a negyvenes éveinek végén, ötvenes éveinek elején járó tespedt, lenéző, nagypofájú "tisztet". (Innentől fogva minden hozzászólásban a rám vonatkozó demagóg jelzőt elfogadom és megértem, de a saját tapasztalataim ezek. Nyilván ezek nem homogén kategóriák.)

Ugyanakkor a dolog érthető. Ma nem divat rendőrnek lenni. Aki mostanság megy rendőrnek az hivatást választ, netán hatalmat, de nem a biztos megélhetést és nem is a korai nyugdíjazást. Na, nem mintha ez így jó volna, de ilyen időket élünk.

Mindenesetre a rendőrség fejlődése, változása megköveteli a régiek távozását.

Az elit az utóbbi húsz évben képtelen volt valós, kontrollált, felelős társadalmi átalakulást végrehajtani, így aztán az egyetlen dolog, ami még fejleszti többé-kevésbé az országot az valamiféle öntisztulási mechanizmus a rendszerben, ami néha elég látványosan megjelenik és a remény, hogy egyszer ezek a jövőben már nem szólhatnak többé bele az életünkbe.

Úgy tűnik még ezt is le lehet állíttatni, ha van hozzá erő és akarat.

Vége.

Illetve most kezdődik.

Amit ma hajnalban valamekkora biztonsággal ki lehet jelenteni az, hogy a magyar közélet egyszer s mindenkorra megváltozott.

Az állóvizet felkavarták és ez az élmény talán elegendő hajtóerőt biztosít a magyar demokráciának egy kis időre. A választópolgár sok év után szembesülhetett azzal, hogy képes a közéletet irányító pártok teljesítményét megítélni és képes döntésének helyes megválasztásával hatalmas eredményt elérni.

Természetesen, azt ne gondoljuk, hogy ennek a szavazásnak volt bármi köze Európához. Belpolitika volt ez a javából, sajnálhatnánk is akár, viszont azt be kell látni, hogy a hazai belpolitika kikényszerítette, hogy erről szóljon.

Belpolitikailag itt pedig régi káderek megmérettetek és könnyűnek találtattak.

Kétszeresen.

Az SZDSZ, amely igencsak frusztrálóan hosszú fennállása óta a kitűzött céljaiból semmit sem ért el (vagy amit majdnem: azt is visszavonták). Az SZDSZ, amely a fővárosban időtlen idők óta keveri a szart és a szerencsétlen ellenfél választások miatt hatalomban maradhatott. Nem utolsó sorban az SZDSZ, amely végjátékként, mikor már semmilyen teljesítményt nem tudtak felmutatni, bedobta a vagy-mi-vagy-a-nácik-kártyát, na, ezeket most egy ország küldte el a picsába. Ne tessék megbotránkozni, Kedves Olvasó, a szóhasználat nosztalgia jellegű!

A kormányzó pártot, amelynek a 7 éves teljesítményét már ezrek ítélték meg írásban, így erre aztán ki sem térnék, egy hajszál választotta el attól, hogy a pár éve még komolyan nem vehető radikális jobboldal megelőzze. Akkor ezt most ismételjük meg újra: a kormányzó pártot. Nem szerencsés Fidesz-típusú legitimitási kérdésekbe belefolyni, de: mekkora arc kell ahhoz, hogy egy ilyen választás után kormányon merjenek maradni? Egyáltalában: a szavazók véleményének ilyen mértékű figyelmen kívül hagyása nem ront tovább a helyzeten?

Valószínűsíthető, hogy az MSZP évekre, netán évtizedekre közép-kis párttá rombolta le magát. Ezen már minden bizonnyal sokat nem lehet javítani, de azért a néputálat egy bizonyos szintjét talán mégsem kéne feszegetni. Nem mellesleg talán illene elvállalni, hogy a saját balfaszkodásuk erősítette meg a széljobbot és nem a Fidesz "paktumai". Dönthetnek: amennyiben egy posztkommunista csökevény akarnak maradni, és szép lassan elrohadni, a tökéletes úton járnak. Amennyiben nem kívánják megvárni amíg a magyar szocdem párt helyét betölti valaki más helyettük, akkor valamit nagyon sürgősen változtatniuk kell.

Meg kell még említeni az LMP leszereplését. Azt, hogy gyakorlatilag az SZDSZ bázisát tudták maguk mellé állítani. Az élethez kevéssé kötődő idealisták bukása volt ez. Ugyanis, mint azt a példa mutatja: egy friss mozgalom megengedheti magának, hogy létező társadalmi problémákra hibás választ adjon. Amit viszont nem engedhet meg magának, az, hogy elhallgassa azokat.

A változás csodákra képes. Illetve annak tudata, hogy van lehetőség változtatni. Lett légyen az a választás akár rossz is. A Jobbik minden bizonnyal nem jó válasz a mainstream politika érdektelenségére/tehetetlenségére/világtól elrugaszkodottságára, ha éppen nem a legrosszabb. A Fidesz olyan szavazóbázist vett fel a "polgári" körbe, amelyeknek nem sok közük van ehhez és pillanatok alatt elillanhatnak, továbbá ritka sok demagóg hülyeséget összehordott itt az elmúlt években, amik kevésbé előremutató jellegűek.

Lényegtelen. Az ország megérezte, hogy megítélheti pártjai teljesítményét és talán, amennyiben a leendő kormánypárt, hasonló balfaszkodást kíván csapni, mint a szocik, hát követheti azok példáját: nyugodtan összezsugorodhat egy húsz százalékos támogatottságú párttá.

És, mint a mostani példából látjuk: a magyar szavazó kész arra, hogy az egyik pártból való kiábrándultságból keletkező űrt egy teljesen friss politikai mozgalommal töltse be, éspedig ne annak ellenfelével.

Ez intő jel az utóbbi húsz év politikájának:

Vigyázzatok! Találunk mást helyettetek!

Élvezzük ki ezt a hajnalt!

Fotó innen: http://tigger.blog.hu/