Ha valahogy az a beteg ötletünk támadna, hogy kategorizáljuk a magyar társadalmat a politikához való viszonya szerint, ez esetben azt három csoportra oszthatjuk. Politikailag aktívra, érdektelenre, és elvontan politizálókra. Az első jellemzője, hogy van pártja, melyet támogat és saját véleményét azéhoz igazítja, a másodiké az, hogy leszarja az egészet. A harmadik tagjainak valamilyen sajátos elvrendszere van, ennek megfelelően pártja nincs, a hazai politikától elvontan gondolkozik és, ha választania kell, próbál valami átmenetet keresni saját képe és a lehetőségek között, még ha ez rendszerint lehetetlennek is tűnik. Őket gyakran, tévesen a második csoporthoz sorolják, amiatt, mert néha elhagyja a szájukat az a mondat mikor politikára terelődik a szó, hogy: ezekből én nem kérek.

Az emberek ilyesféle megítélésben nagy szerepet játszanak a nyugati demokráciákból átvett lózungok. Ilyenek, hogy az embernek kell, hogy pártja legyen, szavaznia kell, ki kell állnia a véleménye mellett. Félreértés ne essék, mindezek fontosak. Csupán van itt egy kis hiba: nem vagyunk nyugati demokrácia. Mi, mi vagyunk, egy sajátos, semmihez sem hasonlítható kultúra, melyben olyan politikai szereplők és társadalmi elvárások vannak, melyek lehetetlenné teszik azt, hogy ezeket tisztességgel átvegyük, vagy akár értelmezhetővé, értelmes gondolatokká váljanak.

Az úgynevezett aktívan politizálók tábora húsz év után most kezd valamiféle átalakuláson végbemenni, amit egyesek hajnalként, mások a végként aposztrofálnak, talán korai még fejtegetésekbe bocsátkozni, mindenesetre valamit illik megemlíteni az eddigi helyzettel kapcsolatban. Ma nincs olyan parlamenti párt Magyarországon, amely, vagy tetteiben, vagy akár filozófiájában ne ment volna szembe szögesen az eredeti elképzeléseivel. Egyesek ezt később úgy kommunikálták, hogy ők mindig Óceániával álltak hadban, mások párhuzamosan, függetlenül gondolkodtak és cselekedtek.

Vajon tényleg az intelligencia és a felelős gondolkodás netovábbja egy ilyen rendszerben "biztos pártválasztónak" lenni? Vajon program és felépített jövőkép nélküli pártokra szavazni tisztelhető dolog? Vajon "aktívan politizálni" nem a legprimitívebb Kádár-korszakbeli maradvány hazánkban?

Ez utolsó kérdés arra irányul, hogy nem fordulhat-e az elő, hogy sikerült nekünk egy többpárti kádárizmust létrehoznunk? Ahol a párt mindig is úgy gondolta és ahol, a hibákról ők tehetnek?

Érdekes dolgok ezek. Miközben a "nemzeti-radikálisok" "valódi rendszerváltást" követelnek, amin valami olyasmit értenek, hogy mindent csináljanak vissza a harminc évvel ezelőttire, csak elébb fessék be az egészet vörös-ezüstre, addig egyre többen gondolják úgy, hogy amiben most élünk az előző rendszer lehető legjobban megvalósult folytatása, amely abból fakadt, hogy "valódi rendszerváltást" a fene se akart.

Van-e értelme egy ilyen környezetben, annak, mikor egy kocsmai, netán családi beszélgetéskor emberek az alábbiakkal állnak elő?

A - tetszőleges párt - igazából úgy gondolja, hogy most ekképp szerez szavazókat, később meg ezt fogja csinálni.

A - tetszőleges parlamenti képviselő -, haverom apja mondta, hogy nagyon jó terveik vannak és most azért is kell nekik a hatalom, mert...

Lehet, hogy még nincs kidolgozva a programjuk, de legalább jót akarnak.

Lehet még folytatni az ellentmondásokat, mindenesetre fontos lenne valamit tisztázni:

Azzal, hogy valaki állampolgári szinten beszáll a hazai politikába, annak rendszerét elfogadja és támogatja valamely résztvevőjét valódi változást okoz-e? Nem-e éppen "politizálással" helyettesíti társadalmi szerepvállalását? Nem fordulhat az elő, hogy tehetetlenségét, hozzá nem értését bújtatja párt mögé?

Egyáltalában véve Magyarországnak, mint országnak és nekünk, magyaroknak, mint nemzetnek valóban a politikában rejlik a felemelkedés? Valóban ezek a "viták" hozzák meg az elismerést, a fejlődést? Nem lehet, hogy valami sokkal mélyebb válság leple ez az egész?

Ha az ember úgy gondolja, hogy országának, nemzetének hasznára akar válni, az ebbe való beszállással teheti ezt meg, vagy netán ettől eltérően, ennek leváltásával? Vagy esetleg ignorálással, csupán, mert máshol véli a hibát látni?

Amennyiben a nemzet komoly problémáit keressük azok nem a politika területén keresendők, hanem a nemzetben magában. A politika nálunk már mai formájának megalakulásakor egy tünet volt. Üvöltötte az őt választó nemzet krízisét. A dolog sajnálatosabbik fele, hogy a választott elitben annyira nem volt ész, erő és oly szent akarat, hogy ezt a krízist még, ha fel is ismerte, nem megoldani akarta, hanem kihasználni.

Hát valahogy így állunk ezekkel a dolgokkal. A hazájukért, nemzetükért aggódó emberek ellensége nem egy buzogánnyal agyoncsapható valami. Nem olyasmi, ami ellen tüntethetünk, demonstrálhatunk. Nem lehet lemondatni, vagy lámpavasra húzni. Elzavarni, megregulázni még annyira sem.

Itt él köztünk. Az egymással való viselkedésünkben, az életvitelünkben, a gondolkodásunkban, a morálban. Ott lapul a műtőben, a hivatalban, az iskolában, a templomban, a konyhában és a temetőben.

És akkor ezek után?