"Ilyen házról mi
Sosem hallottunk.
Sötétben élni:
Ez a mi sorsunk.
Mióta világ a
Világ: koszban.
Ikon és gonoszság
Között: koromban..."

Ezt a választ kapja Viszockij, mikor már olyan helyre kívánkozik a házból, ahol mécses fénye lobog, és dal szól nyögés helyett.

Mi is ezt a választ kapjuk nap mint nap. Járjuk az utcákat, beszélgetünk, utazunk, vásárolunk, és valamiféle titkos hang egyre csak mormolja a dalt. Na, jó, nem éppen ezt, vagy nem éppen így, de határozottan valami ilyesmit. Nekem tisztán ez az ének szól.

Feltették tegnap a kérdést az érettségin, hogy milyen hatással volt a tudomány a művészetekre. Röviden erre annyit lehetne mondani, hogy: sokféle. Minden bizonnyal nem a technikai fejlődés hibája, de hogyha kulturális csúcsot (csúcsokat) keresünk a történelemben, tisztán látszik, hogy ma éppenséggel nem ilyen kort élünk.

Szóval miben is élünk mi, kérem?
Középkorban, abban. (Kulturális értelemben, persze.)

Elég szar dolog anti-utópiákat levetíteni korunkra, de bizonyos részeikben megállják helyüket. Teszem azt Huxley végletesen konzervatív szép új világában az a sajátosság, hogy mindenki pontosan annyit tud a dolgok folyásáról, amennyi a társadalmi hasznosságához elengedhetetlen, kifejezetten látványosan nyilvánul meg manapság. Csupán hipnopédia nem kell hozzá. Mifelénk ez öngerjesztő folyamat.

Na, de mi is az oka ennek? Mármint, amíg tényleg nem kellett semmit se tudni, addig egész sokan művelődtek, lásd szocializmus. Van erre ezer meg egy féle magyarázat, nem szentírás amit mondok, de szerintem a renitencia a lényeg.

A fiatalság mindig valahogy úgy viszonyul az oktatáshoz, mint valamihez, ami meg akarja őt változtatni. És, ha már egyszer az ember fiatal, nehezen viseli az ilyesmit, hála a jóistennek.

Oktatási szakember sem vagyok, de ezt szerintem meg lehetne fogni. A tudós ember hatalma éppen abban rejlik, hogy nem fogadja el a társadalom által elé rakott tényeket. Mindig kétkedik, mindig kutat, mindig retteg, hogy lehetséges: mégiscsak átbaszták ám valamivel. Ezt a mentalitást kéne felkelteni az ifjúságban, nem pedig dogát íratni a Szigeti veszedelemből. Villont, Viszockijt tonnaszámra!

Nem az a lényeg, hogy mekkora elméleti tudása van egy érettségizőnek, hanem az, hogy mennyi a vágy benne a fejlődésre. Az a tanár, aki bár felkészítette a gyereket az ötös magyar érettségire, de az ezután mégse olvas el egy könyvet sem, megbukott.

Persze, itt elsősorban a társadalom ellenállása a lényeg, nem az oktatási rendszer. Ha a "felsőbb körökben" hemperegve röhögnék ki a mostani újgazdagokat, más volna a helyzet.
De nem ez történik. Egyenes útja van az összes primitív suttyónak felfele. Meg mindenki másnak is persze, de elvárás az nincs.

Jól esne így a vége felé azt mondani, hogy fel a fejjel gyerekek, mert lesz ez még másképp, de nem teszem. Inkább csak elhallgatok egy kicsit, meghallgatlak titeket.
Nem kell félni, mindig lesz aki hangosabb.