"Ilyen házról mi
Sosem hallottunk.
Sötétben élni:
Ez a mi sorsunk.
Mióta világ a
Világ: koszban.
Ikon és gonoszság
Között: koromban..."
Ezt a választ kapja Viszockij, mikor már olyan helyre kívánkozik a házból, ahol mécses fénye lobog, és dal szól nyögés helyett.
Mi is ezt a választ kapjuk nap mint nap. Járjuk az utcákat, beszélgetünk, utazunk, vásárolunk, és valamiféle titkos hang egyre csak mormolja a dalt. Na, jó, nem éppen ezt, vagy nem éppen így, de határozottan valami ilyesmit. Nekem tisztán ez az ének szól.
Feltették tegnap a kérdést az érettségin, hogy milyen hatással volt a tudomány a művészetekre. Röviden erre annyit lehetne mondani, hogy: sokféle. Minden bizonnyal nem a technikai fejlődés hibája, de hogyha kulturális csúcsot (csúcsokat) keresünk a történelemben, tisztán látszik, hogy ma éppenséggel nem ilyen kort élünk.
Szóval miben is élünk mi, kérem?
Középkorban, abban. (Kulturális értelemben, persze.)
Elég szar dolog anti-utópiákat levetíteni korunkra, de bizonyos részeikben megállják helyüket. Teszem azt Huxley végletesen konzervatív szép új világában az a sajátosság, hogy mindenki pontosan annyit tud a dolgok folyásáról, amennyi a társadalmi hasznosságához elengedhetetlen, kifejezetten látványosan nyilvánul meg manapság. Csupán hipnopédia nem kell hozzá. Mifelénk ez öngerjesztő folyamat.
Na, de mi is az oka ennek? Mármint, amíg tényleg nem kellett semmit se tudni, addig egész sokan művelődtek, lásd szocializmus. Van erre ezer meg egy féle magyarázat, nem szentírás amit mondok, de szerintem a renitencia a lényeg.
A fiatalság mindig valahogy úgy viszonyul az oktatáshoz, mint valamihez, ami meg akarja őt változtatni. És, ha már egyszer az ember fiatal, nehezen viseli az ilyesmit, hála a jóistennek.
Oktatási szakember sem vagyok, de ezt szerintem meg lehetne fogni. A tudós ember hatalma éppen abban rejlik, hogy nem fogadja el a társadalom által elé rakott tényeket. Mindig kétkedik, mindig kutat, mindig retteg, hogy lehetséges: mégiscsak átbaszták ám valamivel. Ezt a mentalitást kéne felkelteni az ifjúságban, nem pedig dogát íratni a Szigeti veszedelemből. Villont, Viszockijt tonnaszámra!
Nem az a lényeg, hogy mekkora elméleti tudása van egy érettségizőnek, hanem az, hogy mennyi a vágy benne a fejlődésre. Az a tanár, aki bár felkészítette a gyereket az ötös magyar érettségire, de az ezután mégse olvas el egy könyvet sem, megbukott.
Persze, itt elsősorban a társadalom ellenállása a lényeg, nem az oktatási rendszer. Ha a "felsőbb körökben" hemperegve röhögnék ki a mostani újgazdagokat, más volna a helyzet.
De nem ez történik. Egyenes útja van az összes primitív suttyónak felfele. Meg mindenki másnak is persze, de elvárás az nincs.
Jól esne így a vége felé azt mondani, hogy fel a fejjel gyerekek, mert lesz ez még másképp, de nem teszem. Inkább csak elhallgatok egy kicsit, meghallgatlak titeket.
Nem kell félni, mindig lesz aki hangosabb.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
shenk 2008.05.07. 17:33:48
Azzal is teljes mértékben egyetértek, amit arról írtál, hogy hiába van valakinek ötös magyar érettségije, ha az semmi nyomot nem hagy benne. Én pl. a négy év alatt 2-3-4-es érdemjegyeket szereztem általában magyarból, de ez 99%-ban annak volt betudható, hogy az adott téma nem érdekelt. Viszont volt, hogy elkezdtem József Attila Összes műveit csak úgy olvasgatni, amikor az órán teljesen mással foglalkoztunk. Nem szépirodalmi regényből meg már százszámra olvastam, mert évekig a fantasy meg a kalandregények voltak a mániám. De ez sem az általános- vagy középiskolai oktatásnak tudható be.
Az meg szintén igaz, hogy ha bárminemű pozitív irányú változást akarna valaki eszközölni az oktatásban, az nagyon hamar füstbe ment tervvé válna, nemcsak a szülők tiltakozása, de szerintem még a pedagógusok ellenállása miatt is. Magyarország számára marad az értéknélküliség, a műveletlenség, és ami ezzel jár.
ekkerjoz 2008.05.09. 08:12:31
Nálunk a középiskolában dől el minden, az usa-ban pedig a felsőoktatásban.
Nálunk az érettségi lezár egy szakaszt, máshol újat nyit.
Magyartanárunk (szakközépbe jártam) mindig felírt egy idézetet a táblára, alá a szerző rövidített nevét. Semmi köze nem volt az órai tananyaghoz, de páran mindig utánanéztünk a könyvtárban, hogy vajon mit akart...
Szakrajztanárunk (áldassék a neve) pedig a gépész szabványbetűk mellett különböző építész betűtípusokat rajzolt, diát vetített az abszolutizmus korabeli, kézzel rajzolt épület és műtárgy tervekről.
De sorolhatnám az orosztanár, szerkezettan, matematika tanáraimat, vagy főleg a fizika tanárom trükkjeit.
Egy közös vonása volt mindegyiknek: kilépett a tankönyvek korlátai közül, éppen ezzel keltették föl az érdeklődést, nyitottak másfelé.
Komolyabb meglepetés nem is ért, mikor továbbtanultam. Mindez bőven a szocializmusban történt.
Üdv:EJ
Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2008.05.09. 11:39:34
Én egy művészeti középiskolában és egy francia rendszerű művészeti főiskolán tanítok és van némi tapasztalatom a tárgyban. Mondjuk az is igaz, hogy egy művészeti sulinak azért más a profilja, mint mondjuk egy sima gimnáziumnak. Ráadásul sokkal liberálisabb a légkör (a szó valódi értelmében!) a művészeti oktatásban. Ezzel együtt bizonyos mechanizmusok (pedagógia, stb) azonosan működnek.
A durva egyébként az, hogy a diákoknak jóval nagyobb jogaik vannak, mint egy tanárnak.
Nem gondolom hogy a poroszos rendszer teljes mértékben működne a mai világban, de azáltal hogy esünk át a ló tulsó oldalára a közoktatásban, az egyenesen nagyon gáz!
Pláne egy ilyen totálisan szétesőben lévő társadalomban veszélyes ez a tendencia.
Ezzel együtt nyilván meg kéne végre határozni, hogy merrefelé súlyoz az oktatási rendszerünk. Ahogyan ekkerjoz is említi: a középiskolában, vagy a felsőoktatásban kellene e jobban megnyomatni a dolgokat?