„Az urak két házban találkoznak. Az egyik házat a nevén hívják: urak háza. A másik házat, amelynek szintén csak az országban élő urak dolgához van köze, mégis úgy hívják: Országháza. Az ország népei arról beszélnek, hogy száraz ősz volt, hogy nem kél a vetés, hogy a jég elverte a szőlőt, hogy nagy a drágaság, meg hogy rosszul fizetik a napszámost. Mire az ember azt várná, hogy az országról elnevezett házban is ezekről a dolgokról folyik a szó. Ehelyett azonban arról panaszkodnak, hogy milyen igazságtalanság esett Magyarországon, mert az ország hadserege császári-királyi, ami kétségtelenül azt jelenti, hogy elsősorban császári és csak másodsorban királyi.
    - Az ország - mondja a regebeli bús lovagnak seprűnyél hosszúságú alakjára emlékeztető hosszú fejű, hosszú orrú és hosszú szakállú és hosszú beszédű szónok - nem tűri tovább ezt az igazságtalanságot.
    Mire az ország házának falusi állomás várótermére emlékeztető termében felzúg az urak zúgása:
    - Úgy van! Úgy van!
    Azalatt Alsóhévizen és Révfaluban és Gyomafalván azt mondja a hévízi Vaka János a Pecze Andrásnak, a révfalusi Harangos Bálint a Sulyok Miskának meg a gyomafalvi Szabó Barna Buza Károlynak:
    - Nincs föld! Nincs kenyér! Még házhelyre való sincs!
    De erről az igazságtalanságról itt nem beszél senki. Az aranygyapjas rend bús képű lovagja és a harmincezer holdas hitbizomány ura a császári-királyi közé, a középre egy kötőszót, egy "és"-t követel.
    - Ez a szó a mi összes sérelmeink orvoslását jelentené.
    - Éljen! Éljen!
Alsóhévizen, Révfaluban és Gyomafalván, ahol ezt a sérelmet senki sem érzi, Pecze András azt mondja Vaka Jánosnak, Harangos Bálint Sulyok Miskának és Szabó Barna Buza Károlynak:
    - Ki kéne vándorolni Amerikába!
Az ország házával ellentétben az ország így akarja "a mi összes sérelmeink"-et orvosolni.”

Hatvany Lajos: Urak és emberek


Na, félreértés ne essék ezt a szöveget nem az elsődleges jelentése miatt idéztem, tudniillik nem lettem szociáldemokrata. Ami azt illeti egy olyasféle rendszerben, amilyen az Osztrák-Magyar Monarchia, vagy a Horthy-rendszer volt, olyasféle értelemben, ahogy Hatvany gondolta még akár lehettem volna, de hát más korba születtem és más értékrendet vagyok kénytelen vallani azután a sok szociál-kötőszós baromság miatt, amit a mai napig nyögünk.

Ami miatt bemásoltam, az az, hogy hihetetlenül érzékletesen ábrázolja a politika és a mindennapi élet közt tátongó szakadékot.

Vegyük esetünket, kis hazánkat az Úr kettőezer nyolcadik esztendejében, amidőn valljuk be: szarban vagyunk. Elsősorban társadalmilag, másodsorban ideológiailag, és bizony találhatunk még harmad, negyed és minden bizonnyal kilencvennegyedik problémát is mielőtt elérkeznénk a politikának szentelt ponthoz.

Azaz volna egy szép hosszú listánk, amin le kellene küzdenünk bizonyos problémákat és mire ezeket valamiképp megoldjuk, a kilencvenötös számmal jelzett már elvesztené aktualitását. Megszűntette volna az előző kilencvennégy hiánya.

Csakhogy mi szarunk az első, a lényeges problémákra, amik ellen tehetnénk és ráhárítjuk azokat az utolsóra. Nemzetnek megszűntünk nemzet lenni, a kultúrán lassan az ertéel klubot értjük és mikor egy jól sikerült napról beszélünk, azt úgy gondoljuk, hogy maximum három idegenhez kellett hozzászólnunk, mert többet egyszerűen nem tudunk elviselni a köröttünk levőkből.

Ezt valahogy megszokja mindenki, fel se tűnik, de politikán órákig képes hőbörögni az átlagmagyar.

Valószínűleg ez adja a legitimitását a mi politikánknak, amelynek az alapelve valami ilyesmi volna:

Azt csinálsz, amit jól esik, de egy dologra kurvára figyelj oda: mindig adjál indokot arra, hogy az ország egyik fele téged, a másik fele pedig az ellenfeledet utálja, de nagyon!