Valamikor a kezdetekkor megfogadtam, hogy egy bizonyos értelmi szint alatt helyet foglaló médiumoktól nem idézek. Mert hát mégiscsak a magányügyem volna, hogy kifejezetten jókat tudok röhögni a kurucinfon, de azért mégse kéne, hogy hírét keltsem. Jót, vagy rosszat, tökmindegy. Nos, ahogy az már az eddigiekből nyilvánvalóvá vált, én ezt a fogadalmat most meg fogom szegni. Mégpedig eme cikk miatt.
Az alapötlet kurva gáz. Mármint hogy direkte cigányokat keressünk a MyVip-en, aztán kiszedjük azokat, amelyek alapján le lehet járatni a többit. Ha én ezt megtenném skinheadekre vonatkozólag, biztosra veszem, hogy találok jó pár legalább ennyire lemaradott embert, sőt. De simán rákereshetnék a huszonév körüli Audi tulajdonosokra, ahol a hobbinál meg van jelölve a "gyúrás", az eredmény hasonlóképp alakulna. És még sorolhatnám a társadalom peremterületeit, de nem teszem, mert minek...
Az első két kiválasztott csak szimplán proletár. A harmadikat viszont már mindenképp érdemes megnézni, mert itt ez a kedves leányzó ilyesmiket ír:
a; magyarok ne jelöljetek, csak cigányok
b; középiskola: minek?
c; munkahely: nincs és nem is lesz
Hát erre így első nekifutásra a reakcióm valami ilyesmi volna:
Ki a kurvaanyád vagy te ehhez?! Hál' Istennek olyan országban élünk, ahol nem különböztethetünk meg senkit faji, vagy vallási alapon, de azért jussunk már el odáig, hogy ez mindenkire vonatkozik! Nem azért alakultak ki ezek a törvények, mert nem volna egyszerűbb átküldeni az összes kisebbségit a zöld határon, vagy a hitleri verzió szerint megoldani másképp, egyszerűen azért lettek, mert ezt diktálja az erkölcs.
Ugyanaz az erkölcs, ami ma valahogy úgy kéne hogy hangozzon a már kialakult törvények oltalmában, hogy "csak azért mert kisebbséghez tartozom, még nincsenek a többségtől eltérő jogaim".
Szóval szép és jó, hogy itt mindenki szívesen látott vendég, de azért ennek vannak feltételei. Ha például valaki önként el akar határolódni a többségtől és meg kívánja szegni az összes társadalmi alapszabályt, azt az Isten szerelmére ne tituláljuk már "szegény eltévelyedettnek". Csak mivel a társadalom ilyen elemei elébb-utóbb úgyis megjelennek szépen fésülve az illetékes bíróság előtt.
És ez teljesen cigány, vagy nem-cigány független.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
lili 2008.03.26. 20:20:22
Linda 2008.03.26. 20:52:29
Azt pedig nem tudom, hogy a rasszisták miért gondolják, hogy aki nem hisz az alsóbb/felsőbbrendűségi téveszméikben, az nem találkozott még cigány emberrel...
bence 2008.03.26. 20:53:10
nadivereb 2008.03.26. 20:58:53
drstrangelove 2008.03.26. 21:29:42
shenk 2008.03.26. 21:42:35
Tény, hogy a magyarok között is vannak olyanok, akik egész életükben egy szalmaszálat nem raknak keresztbe, de azért el kell ismerni, hogy a legnagyobb hazai kisebbség soraiban ez manapság szinte alapkövetelmény. Eddig nem sok kivétellel találkoztam, pedig a munkahelyemen temérdek ember dolgozik, s az elmúlt 2 évben 2 roma származású kollegánk volt, egyikük már nem dolgozik nálunk... SZóval vannak kivételek, csak valószínűleg őket a roma társadalomból kinézik. Az meg a másik, hogy több roma nemzetség is van (vagy minek nevezzem őket), és mindnek mások a szokásaik, hagyományaik, a társadalmi normákhoz való viszonyulásuk, de azért el kell ismerni, hogy az átlagember annyit lát (még az erősen megszűrt médiában is), hogy a cigányok bűnöznek, segélyből élnek, koszosak, stb. És itt megint eljutunk sajnos oda, ahová a mai Magyarországon minden jelentősebb társadalmi vagy gazdasági probléma torkollik a kormányok impotenciájához. Ugyanis ma a cigánykérdéssel érdemben foglalkozni politikai öngyilkosság.
d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2008.03.26. 21:55:52
Muad'Dib 2008.03.26. 21:56:07
Igen és amikor agyonvernek valakit az is csak fake. tudom, te nem veszed be a sok hülye dumát...
Sőt amikor combonszurnak valakit az is kamu...
Lehet kéne többet sétálgatnos bizonyos helyeken. Irány a 95-ös busz Hős utca felé. Sajna nekem kell utaznom rajta. És képzeld hallottam már üvöltözni cigányokat, hogy rohadt magyar köcsög és társai.. de ez is csak fake...
1ébkét honan a francból veszed ,hogy csak fehér ember lehet rasszista? Ez valami privilégium?
d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2008.03.26. 21:59:15
Én nem általánosítottam. Csak arról az egy adott emberről fejtettem ki a véleményemet. Az eredetiségét meg nem az én dolgom ellenőrizni, mindenesetre azt lássuk be, hogy vannak ilyen emberek az országban. S mint azt a cikk zárósorában is mondtam...
2008.03.26. 22:24:08
bandeenator · http://kritika3.blog.hu 2008.03.26. 22:36:52
Rá lehet fogni, h a c-típus, hiperpigmentált stb kifejezések mit váltanak ki, meg mondjuk a skinhead-zenék.
DE!!!
Többségi társadalmunkban ők a kisebbség!
Alkalmazkodni kell annak az országnak a kultúrjához, ahol élnek!
A kultúrájukat, hagyományaikat természetesen ápolhatják. De abba a magyargyűlölet NEM tartozik bele.
Hova megy innen? El tudja adni az ingatlanát? Tegye! költözzön el! De máshol is kell alkalmazkodni!
Dolgozni is! (Bár van aki dolgozna, ha lenne munka.)
Crusi 2008.03.26. 22:40:28
És persze, hogy nem akart talizni... :D
És a hang egyértelműen cigányé volt, tehát csak azt akartam ezzel mondani, hogy azok a képek ott fent valódiak, és ténylegesek. A cikkel egyébként nem értek egyet, de mindenknek szive-joga nem tudomásul venni a valóságot, hogy kellőképp európéer legyen.
1234 2008.03.26. 22:42:21
1234 2008.03.26. 22:46:44
Csak kérdem.
Minimum habzó szájjal kitiltatnak és meg is szüntetnék a lapomat.
Egyébként jó a cikk.
spoono 2008.03.26. 22:58:13
gyerekek, az isten szerelmére, nincsen jobb dolgotok, menjetek moziba, olvassatok szépirodalmat, múzeum, kultura, partizzatok, legyen valami hobbitok, csináljatok gyereket, satöbbi...
persze a szabad vélemény-nyilvánitáshoz mindenkinek joga van...
jómagam egy metropolisban élek, még vagy másik 8-10 millió emberrel, legalább 200 különböző náció, mégis elférünk valahogy, kezdem elhinni, hogy mindenütt jó, de messze a(z otthontól) legjobb.
keats 2008.03.26. 22:59:13
freemind 2008.03.26. 23:00:17
ha valaki ciganyozik a lapjan, kb megrantja a vallat az ember, nincs belole hiszti. itt forditva tortenik, mindenki kiakad. en ezt is ugy kezelem mint a forditottjat, lenezem es elszomorit. lehet ez itt "mi orszagunk", lehet a romak kozott magasabb a bunozesi arany, lehetnek ok nagy szazalekban a tarsadalom eltartottjai (mindket fel kulonbozo merteku hibajat ebben nem firtatva), de akkor is ugyan arrol van szo: az emberek genetikailag ellenerzesekkel viseltetnek az idegen nepek irant, ezt vagy lekuzdik, sajat erdekeiket is szem elott tartva, vagy engednek az osztoneiknek, mint ennek peldaja a fenti eset is.
winerprince 2008.03.26. 23:06:56
freemind 2008.03.26. 23:08:28
ami a nagyvarost illeti: barmennyire el is fogadjak egymast ott az emberek, ahol en eltem, ha lementel videkre (csak tobbszazezres varosokba), rendesen utanakopdostek a biciklizo azsiaiaknak a kocsikbol... valoszinuleg meg nem szoktak meg a massag elfogadasat, vagy nem tudom. kellemtelen
freemind 2008.03.26. 23:14:30
shenk 2008.03.26. 23:21:41
Holnap visszanézek, jóéjt mindenkinek.
freemind 2008.03.26. 23:35:34
Mint minden mas esetben, nincs tokeletes megoldas, de ugy velem, a legtobbet toleranciaval tudunk elerni - es ha abbahagyjuk a masokra mutogatast. Tisztaban vagyok vele persze, hogy itt mindenki rendesen fizet pl adot, nem log a bkvn, nem vesz csempesz cigit, stb, de lehet pl ebbe az iranyba is idulni. Ezekrol persze ne nyissunk vitat, a mindenkibe en is bele tartozom, de persze ha valakinek van kedve, lehet anyazni.
gabest1 2008.03.27. 00:46:17
ersefr 2008.03.27. 00:49:45
"És erről a kurucinfó (bár tényleg szinvonaltalan, demagóg médium) sajnos hitelesen számol be."
Igazat beszél, de tudom, mi a kánon
:)
freemind 2008.03.27. 00:58:51
Pulen Csilla · http://kisibolya 2008.03.27. 01:18:42
ezüstke 2008.03.27. 06:03:05
Barnabás 2008.03.27. 06:10:50
Cenzúrázgatunk-cenzúrázgatunk.Az utolsó cenzor állitólag Lendvai Ildikó volt.
d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2008.03.27. 07:02:03
states 2008.03.27. 07:27:56
Nzoltan 2008.03.27. 08:09:30
Sajnos a mai politikai elit érdekelt abban , hogy a szavazat megvásárolható legyen 1000 forintért vagy egy kiló narancsért. Kell a buta ember no.
Nzoltan 2008.03.27. 08:16:26
Nincs több hiteled a témában mint a mi politikai elitünknek. Ugyanis nem te élsz itt és nem te találkozol a nap mint nap a problémával.
a nap húszpontos képe · http://haazeeblog.blogspot.com/ 2008.03.27. 08:31:26
Mer' ugye a graffitis faszagyerekek is cigányok vóttak, mi???
subotei 2008.03.27. 08:33:42
Dr Gregory House 2008.03.27. 08:54:25
Amíg egy (bármilyen) kisebbség fittyet hányhat a többségre, addig hogyan kérjük számon a toleranciát?
shenk 2008.03.27. 08:59:07
1: a megoldást a segélyek fokozatos csökkentésében látom, mivel így rákényszerülnek alternatív jövedelemforrásokra. Ezzel párhuzamosan a jogrendszert gatyába kell rázni, hogy a bcs-t elkövető állampolgárokkal szemben normálisan fel lehessen lépni, és ne évekig húzódjon 1-1 ügy. Valamint emellett sok pénzt kéne költeni az oktatásukra, és leszarom, hogy az ő kultúrájukba nem fér bele az érettségi, mindenkinél kötelezővé tenném. Valamint az olyan vállalkozásokat, ahol bebizonyosodik, hogy valakit a származása miatt nem alkalmaznak, vastagon megbüntetni, mert a magyar csak abból tanul, ha elveszik a pénzét, másból nem. És ezt nem csak a romákkal kapcsolatban alkalmaznám, hanem minden egyes állampolgárra vonatkozna.
Pulen Csillával mélységesen egyetértek, ragyogóan összefoglalta a lényegét a dolognak. A megoldásnak 3 helyről kell együttesen származnia: politikai hatalom, mert ott vannak meg a kellő eszközök, magától a cigányságtól, illetve a magyar társadalom idetartozó részétől, illetva a többségi társadalomtól, akiknek befogadóbbaknak kell lenniük.
Sok szó esett a toleranciáról. Véleményem szerint ma Magyarországon cigánykérdésben nincsen tolerancia. Van viszont struccpolitika, és néha előbukkanó, felszínre törő, ugyanakkor elfojtott indulat, gyűlölet(?), és félelem. Ez jellemzi ma Magyarországot. A többség fél egy kisebbségtől. Aki nem hiszi menjen el a Blahára, vagy a VIII., IX. kerület akármelyik részére, és sétáljon este 9 után egyedül az utcákon. De akár a XIII. egyes részeit is mondhatnám. És nyilván vidéken is sok helyen ugyanez a helyzet.
A nap húszpontos képe:
Neked elképesztően iditóta hozzászólásaid vannak minden blogon, ezt már észrevettem. Senki nem mondta, hogy minden bcs a romák lelkén szárad, aki mégis, az hülye. Nem erről van szó. Egyébként azok nem graffitisek voltak, hanem taggelők. Ha nem tudod a különbséget, akkor 1: kuss. 2: irány a google. A graffiti szvsz egy szint után már művészet kategória. Menj ki akármelyik régi gyárépülethez, vagy a Filatorigáthoz, stb. és nézd meg. Elképesztően gyönyörű graffitik vannak. A taggelésnek viszont semmi értelme, azt valahogy beépíteném a btk-ba, mert attól ronda már az egész ország... Nagy pénzbüntetésekkel kellene szankcionálni, illetve közmunkával. Valamint lehetne indítani ellene kampányt is a kereskedelmi tv-kben, hogy eljusson ez a taggelők szüleihez is, mert biztos vagyok benne, hogy a többségük nem tudja, mit is csinál a gyereke.
Bocs, hogy ilyen hosszú lett.
Petike82 2008.03.27. 09:09:09
Itt nem arról van szó, hogy más "fajba" (sicc!) tartozó embereket predesztináltan utálnánk, hanem minden faji kötöttségtől mentesen arról van szó, hogy a cigányok, vagy ha jobban tetszik romák, élősködnek rajtunk, eszük ágában sincs beilleszkedni, jobban utálnak minket mint mi őket, és végül iszonyat agresszívek. Nézzük meg a börtönt: 80% cigány a lakosok közül. vajon miért van ez? nem hiszem hogy faji megkülönböztetés miatt...
Azt mondjátok, hogy több tolerancia: hát nem tudom, én meg azt mondom hogy kevesebb segély, még több rendőr, még több fegyelmezés aztán vagy elmegy vagy megszokja. Tanárverő "diák"? azonnyomban agyonverni, vagy 20 évre bezárni. Nem az hogy jajj szegény gyerek, meg az oktató alkalmatlan volt amúgy is tanárnak. Úgy gondolom, hogy példát KELL statuálni. Vegyék már észre., hogy ez itt nem az ő hazájuk, ők itt vendégek. És igaza van az előttem szólónak, hogy ennél több toleranciát mint tőlünk kapnak sehol a világon máshol nem kaptak volna.
De azért így a végére! Hol van ilyenkor az EU parlamentben ülő SZDSZ-es cigány képviselőasszony? mert arra emlékszem mikor Józsikát hasbaszúrta rasszista indíttatásból egy másik cigány akkor marha nagy volt a szája hogy itt kérem fajgyűlölet van, ésatöbbi. Most miért nem szólal fel, hogy tezsvérek szeggyétek mán magatokat összébb? ja hogy ez belefér? meg amit szabad Jupiternek nem szabad a kisökörnek? Hát NEM! aztán meg majd megy a sírás-rívás ha jó sok cigány tesót meg gyereket fejbe találnak rúgni és eltalálják dobni a kanalat. És ez valóban nem a rasszizmusról szól, ez a faji alapoktól mentes társadalmi normákról, és az együttélés szabályairól szól.
Bocs ha összervissza, csak még reggel van nagyon.
drstrangelove 2008.03.27. 09:57:45
nem akartalak általánosítással vádolni. A hozzászólás lényege az lett volna, hogy a többségi társadalom tagjaként szerintem terméketlen dolog kipécézni egy olyan tagját az esetenként valóban idegesítő és fenyegető kisebbségnek, amelyik teljesen alkalmas arra, hogy a velük kapcsolatos - esetenként megalapozott - szetereotípiákat megerősítse. Ez, nézetem szerint értelmetlen. A problémák mindenki előtt ismeretek. Ha újra és újra úgy hívjuk fel a figyelmet rájuk, hogy közben az előítéleteket igazoljuk, akkor nem történik előrelépés. Valóban nem a te dolgod ellenőrizni a forrás hitelességét, de ebből a forrásból kiindulva itt egy olyan beszélgetés keletkezett, amely során konkrét hülyeségek hangzanak el. Mindenki azon siránkozik, hogy mégiscsak szemetek ezek a cigányok, hiába vagyunk mi toleránsak. Ez csak egy csavarás a fajgyűlöleten. Szerintem.
Üdv
drstrangelove 2008.03.27. 10:00:00
Daved · http://buxevo.com/hu 2008.03.27. 13:40:21
ennyi. pusztuljanak
d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2008.03.27. 16:37:16
A másik, hogy az egész témának a kezelése nem jobb és baloldal függő, és ezt örülnék ha észrevenné a "nép". Ugyanis mint azt már irtam egymillió szavazó az mindenkinek egymillió szavazó, és ezt nem úgy értem, mint egymillió cigány, hanem, mint egymillió ingyenélő. A megoldás is, ha lesz, mindenkire vonatkozni fog (jó esetben), a problémát se kell kategóriákra osztani. Vegyük úgy, hogy vannak itt jóemberek az országban, akik megélnek a többi adójából, és ezzel kéne valamit csinálni. Például azt, ami itt az első pontnál van: masikmagyarorszag.blog.hu/2008/03/25/kepzelt_kampanyprogramom
Egyes egyénekből bármilyen következtetést levonni egy adott népcsoportra baromság, de a 99 százalékukból is az. Ugyanis, ha kirekesztünk akár egy embert is, akiből (röhögjetek ki) Nobel-díjas lesz, akkor mi kérem beszoptuk. A lényeg az volna, hogy mindenféle megkülönböztetés nélkül leküzdjük azokat az elemeket, akik képtelenek betartani a társadalmi alapszabályokat. Egy ez igy igazságos. Nincs mit tovább magyarázni ezen. Aki igazságra vágyik, az gondolkozzék el a saját gondolatai igazságosságán!
drstrangelove 2008.03.27. 16:39:52
a nap húszpontos képe · http://haazeeblog.blogspot.com/ 2008.03.29. 09:19:46
a nap húszpontos képe · http://haazeeblog.blogspot.com/ 2008.03.29. 09:21:13
a nap húszpontos képe · http://haazeeblog.blogspot.com/ 2008.03.29. 09:24:00
Holott az esetek igen nagy többségében még a közvetlen közeledben élőkről sem tudod, hogy ők is cigányok.
Akiket meg lecigányoztok, azok bőre az esetek nagy részében csak a kosztól sötét... na ezt kéne felfogni az egysejtű agymaradványotokkal.
shenk 2008.03.29. 12:08:40
Két érdemi témája volt a hozzászólásodnak, mindkét részére reagáltam. Akkor mi az, hogy ez jön le? Attól, hogy te képtelen van disztingválni, más még lehet rá képes. Én szerintem minden hozzászólásomban megtettem. Nem értem a problémádat. Szerintem valójában nincs is, csak mivel már elindultál ezen a vonalon a hozzászólásaid témáját illetően, fáj visszavonulni, vagy beismerni, hogy alaptalanul vádaskodtál. De mindegy, nem lesz emiatt egy álmatlan éjszakám sem. A graffitisekről meg írtam, hogy ahol elhagyatott gyárépületek, stb. van, ott milyen jól mutat a sok rajz. És kérdem én: láttál már síron pl graffitit? Ugye, hogy nem. És tag-et? Azt meg ezer helyen láthattál, akár csak a kerepesiben is... Teljesen más szubkultúra. Van taggelő ismerősöm, igaz már pár éve nem láttam, de nekik abból állt a "buli", hogy éjszaka a vonatokat telefirkálták. A graffiti teljesen más, de valószínűleg neked ezt hiába magyarázom.
Az meg a másik, hogy ki cigányozott itt? Egyáltalán nem w-blog féle cigányozásról van itt szó, hanem a dolog, mint társadalmi probléma felvetéséről. Amit letagadni lehet, de akkor meg téged néz hülyének a fél ország. És, ha figyelmesen elolvasod az egyes hsz-eket, akkor többen is megemlítettük, hogy nem CSAK a cigányokról van szó, hanem az ingyenélő emberekről. Nekem nem a bőrszínnel van bajom, hanem az életvitellel, amit sok cigány és sok magyar is folytat, és ami tarthatatlan és tűrhetetlen. Ennyi. Nincs itt semmiféle rasszizmus (legalábbis egyes hozzászólók részéről), csak normális társadalom iránti vágy.
shenk 2008.03.29. 12:12:51
shenk 2008.03.29. 12:15:21