Jó, jó az odáig rendbe van, hogy Istenhez való viszonyunk megváltozott. Az is rendbe van, hogy sokan tagadják Isten létezését, elvégre a tagadás viszi előbbre a világot. Az viszont nagyon nincs rendben, hogy az ateisták intelligensebbnek gondolják magukat a hívőknél.

Elvégre miért is? Olyasmiről formálnak véleményt, minek sem létezésére, sem pedig hiányára nincsen bizonyíték. Az egyetlen, amit Isten létezésével kapcsolatban viszonylag nagy bizonyossággal ki lehet jelenteni, hogy mindennapi életünkben nem mutatkozik meg jelenléte. Igen, vannak természeti csapások, vannak háborúk, járványok. Van még ezeken kívül is egy rakat szarság, amit az ember nehezen tud összekapcsolni Isten létével.

De ki mondta, hogy Istennek az a dolga, hogy a mi földi életünkkel foglalkozzon?

Nem csak az egyházi tanításokat értjük hiten. Számomra ezért is furcsa, ha valaki azt állítja, nem hisz semmiben. Olyan nincs. Hitnek több formája van, a felsőbb hatalmakban, illetve a túlvilágban való hit csak egyike ezeknek. Lehet hinni szeretetben, összetartásban, még a pénzben is. Mindenki hisz valamiben.

De térjünk csak vissza a túlvilágban való hitre. Amikor emberek ezt tagadják, bennem mindig felmerül a kérdés, hogy, hogy a fenébe képesek ezek végigélni az életüket ötpercenkénti sírógörcsök nélkül? Lehet, hogy ez az én gyengeségemet mutatja, de, ha nem gondolnám úgy, hogy halálom után látom még szeretteimmel, illetve, hogy a halál nem az út vége, csak egy nagy lépés, akkor nem bírnám ki a pillanatnyi létezésemet. Értelmét vesztené. Mindenesetre, nem gondolom úgy, hogy ez gyengeségemet mutatná, hanem azt, hogy a "másképp gondolkodók" kevésbé gondolnak bele saját létük végességébe.

Tessék, már nekem is van valamim, ami miatt okosabbnak tarthatnám magam, mint az ateisták.

Apropó halál. Észrevette a Kedves Olvasó, hogy ez a fogalom tabuvá lett? Jó persze, nem éppen az a téma, amiről egy sör mellett kedélyesen beszélgetni szokás, de az azért túlzás, hogy soha egy szót nem ejtünk róla, kivéve temetésekkor. Persze logikus ez is. Ha már egyszer tagadjuk a folytatást, elég szar dolog a végről beszélni.

Amúgy van még egy rahedli teista érv. Idézhetnék, mind Descarttól, mind Canterburyi Szent Anzelmtől, de nem áll szándékomban, tessék önszorgalomból utánanézni.

Azt persze elismerem, hogy sokan a hitbe menekülnek a világ elől. Magával az egyház rendszerével én se tökéletesen értek egyet, bár, mint kálvinista, különösebb ellenvetésem nem nagyon akad. Egészségesebbnek tartom az egyház támogatását a gyengék számára, mint bármi egyebet, amivel a modern társadalom szolgálni tud.

Kicsit visszásnak tartom, hogy a fejlődés részének tekintjük a hit elvetését, hisz, mint már említettem, a hitet nem dobjuk el. Csupán lecseréljük valami másra. Ami azt illeti, egyre aberráltabb dolgokra. Korunk esetében a tévére.

Epilógusként annyit, hogy nem áll szándékomban senkit megtéríteni, már csak azért sem, mert nem vagyok igazi hívő, azaz egyfajta külön kis vallás van a fejemben, de szerintem jórészt így vagyunk mi ezzel, emberek. Csupán érzékeltetni akartam, hogy nem éppen attól lesz valaki a hűde felvilágosodott, modern világpolgár mintapéldánya, hogy ateistának vallja magát. Nem ez a lényeg.