Divatos dolog ma kapitalizmust temetni. Itthon is meg egyebütt is. Egyebütt ezt betudhatjuk a pár évenként, netán évtizedenként fellángoló ellenérzésnek, ami akkor ébred, amikor a gépezet éppen kevésbé szépen, netán kissé rosszul üzemel. Más kérdés, hogy talán egy üzemelő gépezetnek nem elsődleges célja esztétikusnak lenni.

A hazai kiábrándultság viszont teljesen paradox, mint megannyi egyéb dolog ebben az országban. Megölünk valamit - gyávaságból -, majd szidjuk, hogy szemét volt velünk.

Tisztázandó újból, még így az elején, hogy mindenféle félreértést elkerülhessünk, hogy a kapitalizmus nem szép, esetleg nevezhetjük randának is, feltéve, hogy az emberi vonásokat annak tartjuk. Ugyanis be kell látnunk, hogy nagyon is emberi. Másrészről pedig működik, ha hagyják. Képes kondicionálni. Egyrészről jutalmazza a teljesítményt, motivál - fizetéssel, előnyökkel -, másrészről bünteti a devianciát, a semmittevést, a fejlődés feladását - nyomorral, hátrányokkal -. Itt illendő megjegyezni, hogy a nyomorból való kirobbantás, visszaterelés az értékteremtő társadalomba lehet kormány célja, sőt minden épeszű kormánynak célja, de a nyomor kifizetése, fenntartása nem éppen előremutató, példaértékűnek nevezni meg éppenséggel fasság, két s-sel. Mindenesetre a rendszer az értékteremtés, a hasznosság körül forog és időnkénti frissítésekkel gyönyörűen elvan, amíg a Földön ember él.

Na, ez a fentebb vázolt valami, ami a világ szerencsésebb vidékein megszakítás nélkül tudott üzemelni évszázadokig, ez, amibe ezt az országot vissza kellett volna rázni, na, ez fuccsolt be nálunk a nemzeti ellenállásnak hála.

Sajnos a jutalom és a büntetés mindig egyensúlyra törekszik. Nem lehet jutalmazni egy cselekedetet, ennek az ellentettjének büntetése, de legalábbis megtagadása nélkül. Nem lehet mindent jutalmazni és nem lehet minden büntetést elhagyni, mert a jutalom értelmét veszti.

Nem lehet a munkát, a fejlődést halálra adóztatni az úgynevezett szociális rendszer előnyére - ami itthon nem kiemel, csak fenntart, ismét a büntetés hiánya miatt -, mert bedőlnek az értékteremtők - vállalatok - és az eddigi tevékenységük helyett ők is az egyre fogyó tartalékokat szívják majd fel segélyek formájában.

Nem lehet az állami foglalkoztatottak számát és fizetésüket az egekig emelni, ugyanis őket mindenképp az előzőek, az értékteremtők fizetik, így minden ilyen lépés éppen a fejlődést akadályozza, akkor is, ha ezzel állítólag munkahelyet teremt az állam.

Ha az államnak nincsen megfelelő bevétele ahhoz, hogy normálisan finanszírozzon alapellátásokat, akkor sem kényszeríthet jól kereső, hasznos, ún. értelmiségi embereket arra, hogy négy-hat órát várakozzanak egy traumatológián, mert percek alatt el tud így fogyni a motiváció. Akkor meg kell oldani másképp.

Összességében nem lehet az értékteremtő folyamatokat büntetni és még ezeken belül is kell, hogy legyen rangsor, különben egy egész nemzet tud motiválatlanságba süppedni.

Itthon húsz éve próbálkoznak ezzel, most jött el az idő, amikor a gép azt mondta, hogy: "a kurva anyád, engem nem erre terveztek" és elkezdett tönkremenni.

Lehet ezért őt szidni, sok értelme mondjuk nincs. A gépezet a barátunk, segíteni akar.

Hagyni kéne.